Ez most egy élménybeszámolós, filós blogbejegyzés lesz az én kis privát napomról. Úgy érzem muszáj kiírnom Magamból máskülönben felrobbanok. Kezdjük a sztori legelején… Pár héttel ezelőtt jelentkeztem egy szakács tanfolyamra. Szeretek főzni, viszont nem mindig úgy sikerülnek az ételek ahogy én azt szeretném, illetve azért mindig akad egy-két meglepetésrepertoár amiből tanulhat az ember. Na és a lényeg, hogy ennek a tanfolyamnak bizony vannak különböző fordulói. Első volt a tesztírás. Azzal nem is volt különösképp gond, nagyon jól össze volt állítva, az egyén motivációját, igényeit illetve alap gasztro tudását latba vetve. Olyan kérdésekkel mint pl. milyen illatú a kurkuma? Milyen színe van a narancsnak? Adott egy 4 fős család akiknek petrezselymes krumplit kell készíteni, milyen alapanyagokat használnál? Illetve miből mennyit? Rántás, habarás…szóval ilyen dedós szintű kérdések. Ezzel nem is volt gond. Majd az oktató kijelenti, hogy…és most következzék az a rész, amikor szépen körbemegyünk és mindenkitől kérdez valamit szóban? Avagy, írásbeli után jöhet egyből a szóbeli. Mondanom sem kell, hogy egy szociális fóbiásnak nincs nagyobb mumusa a bemutatkozásnál. Akkor ott helyben, inkább zárattam volna be Magam 5000 kígyó közé, minthogy be kelljen mutatkozni. Voltunk majd harmincan, és én miért is ne pont az origóba kerültem. A legjobb helyre ahol mindenki 5csillagos látványt kaphat egy szerencsétlen, szorongó lányból.No és szóval, egyre közelebb került a bemutatkozás pillanata. Vártam a soromra és közben imákat mantráztam, hogy nehogy szívinfarktust kapjak, a szívverésem felgyorsult, leizzadtam, lezsibbadtak a végtagjaim…szörnyű volt mondanom sem kell. Erre mire rám került a sor… bevágtam a következő szöveget hadarva, mutogatva ámde főképp lelkesen.
„ Ha már az őszinteségről beszélt. Először is szeretném azzal kezdeni, hogy számomra ez egy hatalmas előrelépés, hogy itt lehetek, mivel rettegek közösségbe menni. Viszont minden Tőlem telhetőt megteszek”
Mire az oktatónk. Első kinézésre a volt diktátor anatómia tanárom jutott eszembe, akiről később kiderült, hogy az a fajta diktátor, aki szeretetből oltja az embereket, de szakadsz rajta. Amolyan Máté Krisztás illetve Soma Mama Gésás keverékes személyiségjegyekkel rendelkezik. Mosolyogva annyit jegyzett meg, hogy tudja miről beszélek, majd ha adódik rá lehetőség ő mindent megfog tenni, hogy együtt leküzdjük a félelmemet.
Itt egy kisebb kőhegység esett le a szívemről, főleg amiatt hogy végre nem engem bámult tátott szájjal mindenki. Fantasztikus gondoltam Magamba, hoztam a formámat. Nincs olyan nap, hogy ne kerülnék valamilyen kínos szituációba, komolyan… ha nem lennék esküszöm ki kellene találni.
Amennyiben elnyertem a tetszését az oktatónak, bár amilyen beszari voltam, lehet mondja magában “Menjen kérem a francba, itt kérem francia főzési gasztrotudományra van szükség és nem félelemre. Nem nyert felvételt. ” No de ne gondoljunk egyből a legrosszabbra és ne is éljük bele magunkat semmibe.
Ennyit a munkaügyis részről. Most következzék a fő kedvencem, a buszozós sztorik. Ezért az egyért nagy hálát adok, hogy legalább a buszon nem szorongok, sőt imádok a volánnal utazni, igen én ilyen furcsa egyén vagyok. Ami az utazáshoz kapcsolódik az jöhet és az a sok élmény, fenomenális.
A megállóban megismerhetten személyesen mini Alisont. Alison mint Pretty Little Liars egyik főszereplője a kedvenc sorozatomból. Ő az a tipikus vezéregyén lány, akit mindig egy klikk fog közre és még evidens, hogy ő is áll a középpontban. Idézek Tőle. „ Nézzétek azt a lányt milyen kövér, és még narancsbőrös is a combja” vagy „ Hm, azt figyeljétek hát hogy néz ki”… „ XY azzal a sráccal dugott, viszont a mögötte lévővel is kavart, micsoda storyfleccs „ Én csak meresztettem a szemem a fülemet kevésbé szexualizáló kijelentések hallatán. Alig vártam hogy a buszon nyomoroghassak, komolyan, ott csak a Kossuth rádió bömbölő virnyogását kell hallgatnom. Amivel még úgy ahogy megtudok barátkozni.
No és szóval ismételten heringparti volt a buszon. Az angyalaim ismételten velem voltak. Csak én fértem fel a buszra. Mondjuk voltam olyan pofátlan, hogy felsunyiskodtam gyorsba a lépcső legalsó fokára, mivel tudtam onnantól márcsak felfele vezethet az út.Így is majd 1 órát vártam a buszra, az én időmet sem csokitallérban mérik. A legjobb az egészben, ezeken mindig olyan jókat tudok mulatni. A településen ahol vagy 3-man szálltunk le, szinte a fél buszt likvidálni kellett. Igazi tortúra a volánnal utazni, de mégis van benne valami szemetgyönyörködtetiszívmosolygatós élmény. Itthon már várt S.Kati1…S.Kati2 illetve S.Kati3. Ők bizony cicák. Hogy miért is kapták ezt a nevet, illetve mi lesz a sorsuk? A következő blogbejegyzésből majd kiderül.
Ui: Nem sajnos nem ezzel a partibusszal utaztam, közel sem így nézett ki..hanem.
forrás: www.hu.123rf.com
Ööö, hát igen…ez már találóbb kép.
forrás: www.24.hu
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: