Világéletemben úgy képzeltem el, hogy személyes formában fogom megismerni azt az embert, akire mindig is vágytam. Egy téli estén, a korcsolyapályán amint szerencsétlenkedem az egyensúlyozással egymásba ütközünk, vagy egy balatoni nyaralás során ismerjük meg a másikat, netán első külföldi kint létem során, amint várakozunk a vonatunkra, esetleg mellém ül a buszon és mi világit beszélgetünk. Egy olyan ember, aki rám figyel és nem az okostelefonját nyomkodja egyfolytában, és nem kényszerít arra, hogy hagyjam a fenébe a hagyományos nyomógombos telefonomat amit egyenesen imádok, mert az ciki, szerezzek be helyette egy érintőképernyőset, aki kíváncsi arra, hogy én mire vágyom, mit szeretnék. Őrült kalandokba belevágni, nem törődni se a múlttal, se a jövővel, csak a jelen pillanattal. Szeretnék egy olyan embert, akivel közösen álmodhatunk, sőt nem csak álmodhatunk, hanem megélhetjük azokat a dolgokat, amiket elképzelünk, aki számára nincs lehetetlen és magasról tesz arra, hogy ki mit gondol. Egyedi, megismételhetetlen és nem tömegember… aki mer önmaga lenni. Az sem érdekel, ha fura figura, csak legyen önmaga, mert kinek kell egy hamisított festmény, nekem biztos nem..majd más kap érte.
Hiszek abban, hogy egyszer, szívem szerint minél hamarabb egymásra találunk ezzel a csodálatos emberrel, akivel megélhetjük a vágyainkat és közösen, együtt fejlődhetünk. Nekem ez lenne a mai imám az Univerzum felé! 
Szeretném megosztani egy csodálatos emberrel azt a világérzést, azt az életformát, amire rátaláltam, ami boldoggá tesz. BÁDÁBUMMM…ez lesz az én “ÁMENEM”
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: