Mindannyiónkban ott él még az a gyermek, aki biztosra tudta, hogy mi szeretne lenni, ha majd „nagy” lesz. Egyik pillanatban még tűzoltó, másikban pedig repülőgép pilótaként képzelte el jövőbeli énjét. Emlékezzünk csak vissza ezekre az időkre, hogy mennyi remény és öröm található egy gyermeki szívben?! Ha egy gyermek rendőrnek képzeli magát, akkor azon nyomban rendőrré válik. Nem keseredik el, hogy ez lehetetlen, hanem egyből megoldást keres, tesz arról, hogy valóra váltsa azokat a dolgokat, amikre oly nagyon vágyik.
forrás: www.theatlantic.com
Segítségül hívja a képzelőerejét és rendőr ruhában látja magát azon nyomban, a környezetét is olyannak képzeli el, amilyet ő szeretne látni és a lényeg, hogy lerombolhatatlanul jó érzi magát ebben az állapotban. A tollas ütőnk volt a gitárunk, a könyvünk a laptopunk, a hajkefénk a mikrofonunk. Leterítettünk a szőnyegre egy takarót és máris pilótákká váltunk vagy éppen Aladinná. Óvodásként, ha azt mondtad az óvónéninek, hogy te űrhajós szeretnél lenni. Megsimogatta a fejedet és egyetértően mosolygott, vagy legrosszabb esetben finoman elküldött a francba, hogy legyél valahol máshol asztronauta. Elhitted, hogy te egy adott szerepbe vagy, és meg is élted azt. Aztán a lelkesedéssel teli gyermek lassan kamasszá érik. Odavágja a szüleinek, hogy ő bizony író szeretne lenni, tudja, hogy erre született, nem is szeretne, pontosabban ő már író. Csak szeretne ezzel többet elérni, hogy hivatásaként is megtudjon stabilan állni a világban. Majd jönnek a reakciók. Író ugyan már, azzal nem lehet érvényesülni. Hülyeség. Keress valami normális gyári munkát. Szépen, lassan letapossák az ösvényedet és egy másikra terelnek. Mire fiatal felnőtt leszel, úgy eltévedsz, mint Tarzan a betonrengetegben. Érzed, hogy valami nem stimmel. Nem érted, hogy mi a baj? Miért vagy ennyire rosszkedvű egyfolytában? Miért nem tudod élvezni az életedet? Hol van a gyerekkori lelkesedés, az hogy mindenbe meglásd a szépet. Még mindig tele vagy vágyakkal, ám nem tudod kinyilatkoztatni a világ felé, mert bezártad azokat egy szobába és jó mélyre dobtad a kulcsokat. Talán nem is emlékszel már arra, hogy mi is volt ebben a szobában. Azonban belülről folyamatosan noszogat valami, van az érzés, hogy de itt nincs minden rendben. Ott van az a rengeteg felelősség és a realitás, a megfelelési kényszer. Olyan állásokat vállalsz el, amiket egyenesen rühellsz, egyáltalán nem azt teszed, amitől örömmel telik meg a szíved, amit szenvedéllyel végezhetsz.
forrás: www.pinterest.com
Mire felnősz az oktatási rendszer, a média, és a körülötted élők bábjává válsz. Teletömik a fejed olyan dolgokkal, amikre egyáltalán nincs szükséged. És még te érzed magad kellemetlenül és magadat okolod amiatt, hogy mi lehet vajon a gond? Mi a baj velem? Ismételgeted folyamatosan ezt a kérdést. Először is találd meg a szenvedélyedet. Engedd ki börtönéből azt a gyermeket, aki benned él, aki mindvégig ott volt, ott van és lesz veled életed hátralevő részéig. Vajon ő mit szeretne? Gondolj arra, hogy jó virágkötő csak abból lesz, aki ismeri és szenvedélyesen szereti a virágjait. Egyből felismered azt az embert, akinek ez a hivatása. Amint bemész az üzletbe, egyből azon lesz, hogy a legtökéletesebb, a legtalálóbb virágkölteményt tudja neked elkészíteni. Nincs olyan, hogy lehetetlen hivatás. Elértünk egy olyan korszakhoz, ahol minden lehetséges, ez mindig így volt, de csak most kezd világossá válni az emberiség számára az, hogy egyedül a gátjaik azok, amelyek akadályozzák őket. Jó pár évtizeddel ezelőtt nem adatott meg ennyi lehetőség az embereknek, mint napjainkban. Használjunk ki minden egyes másodpercet annak érdekében, hogy szenvedélyesen élhessünk, megtalálva a szenvedélyünket. Én sokáig nem tudtam, hogy mi akarok lenni. Évekig kerestem-kutattam azt a területet, ami a legjobban illik hozzám, amitől boldognak érezhetem magam. Kiskoromban óvónő, állatorvos, postás, sőt még taxis is szerettem volna lenni. Időközben rájöttem, hogy ez mind nagyon jó és szép hivatás vagy épp szakma.. de egyik sem én vagyok, egyik sem hozzám tartozik. Majd ahogy teltek-múltak az évek, szépen lassan kirajzolódtak azok a helyzetek, tevékenységek, amelyekben jól éreztem magam. Ha most jelenleg feltenném magamnak azt a kérdést, hogy mi a szenvedélyem, amit tiszta szívből csinálok és élvezem is minden egyes pillanatát, azt válaszolnám, hogy ÍRÁS, UTAZÁS és a FŐZÉS a nagybetűs szenvedélyeim. Az írással úgy vagyok, hogy ha már verbálisan nem tudom magam úgy kifejezni, ahogy szeretném, akkor inkább kiírom magamból. Nekem sokkal könnyebb írásban kimutatni az érzéseimet, átadni a mondanivalómat, mint szóban. Bármikor, bárhol tudok írni bármiről is legyen szó, mert ez nekem nem nehéz. Ez is egy adottság. Mint például az, hogy valaki szóban tudja magát nagyon jól kifejezni és írásban kevésbé. Kinél hogy, relatív. Az utazással meg úgy vagyok, hogy IMÁDOM… szeretek új helyeket felfedezni, különböző kultúrákat megismerni. A megszokott, állandóban is megtudom látni a változást, az újat. Lehet, hogy már milliószor jártam abban az adott agglomerációban, de felfigyelek arra, hogy múltkor még az a fa nem volt ott, azóta állítottak fel egy új épületet, vagy akármi. Engem felspanolnak ezek a dolgok, imádom a világ minden egyes szegletét. Isten gyönyörűbb helyet nem is adhatott volna nekünk mint-e Föld, milliónyi színárnyalatával és látványosságaival maga a megtestesült Mennyország. A harmadik szenvedélyem pedig a főzés. Úgy vagyok a főzéssel, hogy szeretek, de nem tudok. Mármint nem mindig úgy sikerül az étel, ahogy én azt eltervezem. Ám ettől függetlenül, minden egyes másodpercét tudom élvezni a főzésnek, talán ezért is járok most egy szakács tanfolyamra. Igaz, hogy nem egy ELTE színvonal, de legalább valami ragad rám és azt csinálom, amit szeretek, az meg hogy mások mit gondolnak, nem az én dolgom. Ezt a három fő területet figyelembe véve élem az életem és sokkal boldogabb vagyok, mint például két évvel ezelőtt. Ne félj magadnak feltenni kérdéseket! A te életed, a te döntéseid. Ha elbuksz, max felállsz és újrapróbálkozol, mert ha valóra akarod váltani az álmaidat, bizony lesznek kemény taknyolások (tapasztalat), de megannyi csodálatos pillanat is és azt fogod észrevenni, hogy egyre gyakrabban húzódik mosolyra a szád, és nem azért , mert azzal noszogatnak, hogy ne legyen olyan fancsal képed vigyorogj, hanem azért mert valóban boldogban érzed magad, szereted az életedet 🙂 Tudom, hogy nem mindig alakulnak úgy a dolgok, ahogy azt mi szeretnénk, de meg kell tanulnunk a keresztünkkel együtt élvezni az életet és kihozni abból a maximumot, minimalista szemlélettel. Egy hónappal ezelőtt nagyban azt terveztem, hogy életemben először idén nyáron le fogok nézni a Balatonra, végre pénzem is lesz az útra és időm is. De ahogy az lenni szokott az élet közbeszólt. Édesanyám stroke-t kapott, fél oldalára teljesen lebénult. Délelőtt iskola, a nap többi részét pedig vele töltöm és a rehabilitációja most az elsődleges prioritás. Nemhogy Balaton, így még a nyaralás is sztornó, de ettől függetlenül csinálom tovább a szenvedélyemet. Ha egyelőre utazni nem is tudok, de az írás megmarad és kitudom magamból adni azt ami épp bánt, vagy boldoggá tesz. Szánok rá annyi időt, ami feltöltődést nyújt számomra. Még mindig hiszek abban, hogy az élet csodálatos, nincs olyan hogy lehetetlen, az biztos, hogy vannak nehézségek, de meg kell tanulnia az embernek felülkerekedni azokon.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: