Mai világban, aki kicsit is eltér a megszokottól, az átlagtól, kilóg a sorból, annak számolnia kell azzal, hogy lesz néhány ember, akinek ez nem fog tetszeni. Lehet, hogy a barátaid távolodnak el tőled, vagy épp a családod rekeszt ki, vagy az iskolatársaid…de tudod mit légy büszke arra, aki vagy, akinek születtél. Nem vagy különb egyetlen egy embernél se, ugyanolyan értékes vagy, mint mások. Attól, hogy te nem Krisztiánt szereted, hanem Krisztinát még ugyanaz az ember vagy belülről..aki ezt nem tudja elfogadni az egy tökfej…nem is kell elfogadniuk, csak próbálják megérteni, hogy ahány ember, annyifélék vagyunk. Másnak lenni nem rossz, sőőőőt. Igen, sosem lesz olyan, mint régen, de miért kellene olyannak lennie. Amikor az ember felvállalja önmagát mások előtt, akkor egy új világ tárul fel előtte, új lehetőségek, új kihívások, de sokkal jobb őszintén élni egy rögös úton, mint hazugsággal etetni magunkat és a környezetünket. Nem lesz könnyű az biztos, mert senkinek sem könnyű. Elmesélem dióhéjban az én sztorimat, miként éltem meg azt, hogy meleg vagyok, hogyan fogadták a barátaim, a szüleim. Kezdjük is akkor. Már tipegőként is más voltam, mint az átlag, sőt már mikor megfogantam. Óvodáskoromban a szüleim mindent megtettek annak érdekében, hogy a szemük fénye a legszebb kislány lehessen. Leginkább kisruhákba jártam oviba, harisnya, szandál, pillangós masni (utálom ezeket)…alig vártam, hogy hazaérjek, és felvehessem az otthoni játszóruhámat melegítő plusz egy egyszerű sima póló kombót. Aztán indulhatott is a móka, míg más kislányok a Barbijaikkal játszottak én nagyapámnak segítettem barkácsolni, egyáltalán nem vonzottak a barbik, inkább én kocsikkal játszottam, már akkor nagyon szerettem a könyveket, imádtam rajzolni, vagyis nevezzük a rajzolást irkafirkálásnak . Szó mi szó, nem voltam az a tipikus lányos lány. Általános iskolában már ugyebár mindenkinek megvan a maga kis kiszemeltje, középiskolában, gimiben főleg. Visszatérve az óvodáskorszakra akkoriban nagyba ment a Hercules illetve Xena sorozat, nem tudom miért de én úgy odavoltam a harcias főszereplő nőciért Xénáért, aztán mikor kezembe került az első Bravo magazin, onnan értesülhettem az újabbnál újabb sztárpletykákról, a szobám tele volt plakátokkal. Egyszer volt egy olyan cikk a magazinban, hogy Fergie Magyarországon járt és 2 szerencsés kisiskolás találkozhatott Fergievel, hogy engem hogy elöntött a sárga irigység, hogy erről én hogy nem tudhattam, ha tudom akkor biztos hogy “világgá megyek”és ha törik ha szakad találkozok Fergievel. Később derült csak ki, hogy ő volt az első “plátói” szerelmem vagy inkább Xena, már fene sem tudja. Aztán jött a gimi, volt egy nagyon jó barátnőm még általánosból ismertem, szinte minden szabad percünket együtt töltöttük. Akkoriban volt nekem is a legelső barátom, akivel csak azért jöttem össze, hogy nekem is legyen valakim…szó mi szó BORZALMAS volt az egész, színészkedni, megjátszani hogy szeretem, a barátaim előtt maszkot felvenni és mesélni, hogy minden okés. A világ legrendesebb fiúját fogtam ki, csúnya sem volt, egy átlagos srácról beszélünk. Minden földi jóval ellátott, általában hétvégénte járt hozzám “udvarolni”, olyankor mindig hozott nekem valamit, vagy édességet, vagy 2 számmal kisebb ruhát, jó volt érezni hogy szeretnek ,de azt kevésbe hogy megfojt a szeretetével hiányzott a szabadságom illetve valami más is, nem éreztem a tüzet, nem éreztem azt, amit a barátnőim meséltek. AZ ELSŐ ALKALOM…barátnőm tűkőn ülve várt, hogy személyesen elmesélhessem neki, hogy milyen volt életem első együttléte pasival…ő kerek szemekkel, naaa mesééélj…én erre: ELMENT EGYNEK…mire ő elment egynek? Aztán jött az ő sztorija ami körülbelül 1 órásra sikeredett…na itt már nagyon éreztem, hogy valami nem oké, hogy nem vagyok őszinte magammal. Sejtettem, hogy van némi érdeklődés a lányok felé, hisz imádtam legjobb barátnőmnél, barátnőmmel aludni, az volt a hét csúcspontja, de nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Majd gimiben megismertem egy lányt, akibe halálosan szerelmes lettem, ő ezt tudta. Azt mondta, hogy több, mint barátság, de kevesebb mint szerelem..ez kb olyan volt, mint hogy megdöglött a kutyám, de azért tartsuk meg. Persze e nagy románc mellett belevetettem magam az internetes ismerkedésbe (hozzá kell tennem, hogy halvány lilagőzöm sem volt arról, hogy ilyen baromira nehéz a netes ismerkedés, főleg melegként) randevúzgattam, volt egy barátnőm, aki idősebb volt nálam, de neki volt pasija, így titokban találkozgattunk. Majd ezután jött egy időszak, amikor egyáltalán nem ismerkedtem senkivel, majd továbbtanulás…bekerültem egy olyan iskolába, ami maga volt a tökély. Jófej tanárok, elfogadó társaság, szereztem barátokat, szinte mindenki tudta rólam, hogy meleg vagyok, elfogadtak egy szó mint száz minden csudaszupi volt és még párkapcsolatom is volt. 21 évesen végre azt éreztem, hogy kiteljesedtem, végre nekem is van egy működő párkapcsolatom és életemben először szeretkeztem, és volt orgazmusom amit csodaként éltem meg. Távkapcsolat volt a miénk, 400 km-re lakott a lány, de mindent megtettünk annak érdekében, hogy minél többet lehessünk együtt…hatalmas áldozatokat hoztunk…összességébe véve ez volt idáig a legműködőképesebb és leghosszabb ideig tartó párkapcsolatom fél év…aztán egy idő után egyre több vita volt, hogy ki utazzon fel, meg egyre nehezebben tudtuk megoldani a találkozókat, végül szakítás lett a vége. Apropó a legfontosabb rész..hogy ebben az időszakban volt a coming outom szülők felé, nem volt egyszerű, majdnem szívinfarktust kaptam mire elmondtam, erre anyám válasza csak ennyi volt ” Buzi vagy?”, ekkor már a barátaim tudták rólam, hogy meleg vagyok és teljes mértékben mellettem álltak, csak épp a szüleimtől nem kaptam meg azt a fajta támogatást, amire épp szükségem lett volna. Ezután jött az első munkahely, majd egy gyárban horgonyoztam le. Itt magánéletem egyáltalán nem volt, depresszió teljes mértékben…majd úgy döntöttem, hogy otthagyom a helyet, és elmegyek lovászlánynak Pest mellé,csak azért mert az olyan jónak tűnik. Jó is volt, azt leszámítva, hogy sokszor arra ébredtem, hogy egerek mászkálnak a hajamba, mert a tanyán sok egér volt ám, nem sok, hanem inkább rengeteg. Vagy épp amikor nem volt fűtés akkor egy óvodában aludtam, imádtam ezt az életérzést, a szabadságot, ráadásul csinos kis főnököm volt, akivel egy fedél alatt laktunk. Nem volt ez rossz időszak ám. Majd jött egy hatalmas törés az életemben, 2017 júliusában édesanyám stroke-ot kapott és 2 teljes évre én maradtam mellette ápolásin. Eközben próbáltam ismerkedni, randevúkra jártam, egy lányt haza is hoztam de semmi komolyabb. Lelkileg annyira tönkrementem ez időszak alatt, hogy képtelen voltam szeretni, bárkit is közel engedni magamhoz, olyanná váltam mint egy tüskés sün.A házból is alig mentem ki, még a barátaimmal sem voltam hajlandó találkozni, pedig ők tényleg próbálkoztak. Most tartok ott , hogy egy helyi gyárban dolgozok 4 műszakban és azt érzem, hogy nem érzek semmit, hogy meghaltam belülről, hogy kiüresedtem, hogy nem ez az én utam.Talán a legjobb az egészben az, hogy megismertem a gyárban egy nőt, aki csodálatos, és hosszú évek után újra azt érzem, hogy képes vagyok szeretni…ám mivel tiltott gyümölcs ez a lány, illetve már nő így próbálom magamba helyretenni az érzéseimet és továbbmenni az úton, megtalálni azt az utat, amin járnom kell, ami boldoggá tesz. Amit megtanultam, hogy semmi sem állandó, az élet olyan akár egy utazás, a vonat robog az emberek hol leszállnak, máskor pedig újak érkeznek. Görcsösen ragaszkodni emberekhez, tárgyakhoz nem érdemes.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: