MEGTETTEM. Fél év hercehurca után felmondtam a 4 műszakos munkahelyemen.
A kollégák vegyes érzelmekkel fogadták, a legtöbbjük szerint hiányozni fogok nekik, a
műszakvezetőnk valósággal lesokkolt állapotba került mikor odaálltam elé és elmondtam
hogy köszönök szépen mindent, de ennyi volt. Nagyon tündér volt, az 1 hónapos felmondási
időm alatt többször rákérdezett, hogy nem-e gondoltam-e meg magam? De szerencsére nem.
Hatalmas lépés volt ezt megtenni, a kezdőlökést az adta meg, hogy barátnőm 1 nappal előttem mondott fel. Nem voltam boldog, kimerült voltam, úgy ébredtem minden reggel,
hogy ez nem az én utam. A pszichiáterem rendkívül örült ennek a hírnek, mivel szerinte
egy bipoláris depresszióval küzdő embernek, akinek ráadásul súlyos insomniája van felér egy öngyilkossággal. Mindenesetre volt ebben a fél évben jó dolog is, megszabadultam 14 kilótól
új embereket ismerhettem meg, hasznosnak is érezhettem magam, volt egy egy éjszakás kalandom egy nálam tapasztaltabb, érett nővel. Mostanság valahogy sokkal jobban vonzanak
azok a nők, akik már rendelkeznek némi tapasztalattal, az érettségük tetszik bennük a legjobban és rengeteget tanulhattam, nagyon sok hibámra rádöbbentem…van még hova fejlődnöm. Egy biztos soha többé nem fogok szerelmet vallani egy nőnek sem, mert annak
általában kínos vége lesz ,főleg ha hetero. Most visszavonultam, életemben először most tudatosult bennem igazán, hogy beteg vagyok…megkérdeztem a dilidokimat, hogy ki lehet-e gyógyulni a bipoláris depresszióból, mire ő azt felelte, hogy ne ez legyen a fő célom, lehet ezzel élni, csak egyensúlyban kell tartani a dolgokat. Folyamatosan küzdök magammal, a
betegségemmel, egyedül a gyógyszereim amelyek biztonságot adnak, ellazítanak. Talán
idén először adtam magamnak a tízes skálán a hangulatjelentésemről egy 7,5-es értékelést. Töröltem magam ismét facebookról, idegesített ez az egész színjáték, nem tudok azonosulni azzal a világgal, a sok idézet, szelfi, minden csili vili, közben meg csak színjáték az egész. Amúgy sem használtam már mostanság másra, mint csetelésre, na jó én is beleestem abba az ördögi körbe, hogy raktam ki idézeteket egy bizonyos személynek, ha nem a munka akkor ez töltötte ki a napom nagy részét, vártam a visszajelzést..tudom, tudom szánalmas, azt is tudom hogy megannyi előnye is van ennek a közösségi oldalnak, de mióta töröltem magam nem tudom miért, de sokkal szabadabbnak érzem magam. Talán azért mert most kezd hatni az új hangulatjavítóm, amit elkezdtem nemrégiben szedni, mert a hangulatom volt olyan, hogy naponta akár óránként ingadozott, olyan vagy mint az időjárás mondta egyik kollégám, és igen sajnos igaza volt ebben. Egyszer olyan mintha a világot megtudnám váltani, máskor a feneketlen semmiség legmélyén találom magam, sosem tudom mikor jön a következő fázis, mánia ez fárasztó. Volt olyan hogy a 4.éjszaka után miután végeztem a melóhelyen, hazajöttem első az volt hogy nekiálltam nagytakarítani, annyira felvoltam pörögve. Teljesen felborította az alvási ciklusomat ez a 4 műszak. Itt az ideje szembenézni magammal,a félelmeimmel, a hibáimmal…nem is tudtam, hogy ennyi hibám van, rengeteg közel sem vagyok tökéletes…bár nem is ez a célom, hogy tökéletessé váljak, mert nincs olyan, hogy tökéletes ember. Csak normális életet szeretnék élni, stabil érzelmekkel. Jelenleg mindenkit el löktem magamtól, nem tudok mit kezdeni az érzéseimmel, nem szeretnék senkit lehúzni, vagy megbántani… és a leggázosabb, hogy most így jól is érzem magam. Kicsit elvonultam, elvagyok a saját kis világomban, a ház körül mindig van mit csinálni, nézegetem a munkalehetőségeket, készülök az ünnepekre, járom az orvosokat..jaa és képzeljétek regisztráltam badoora, aki nem tudná az egy applikáció, hasonló mint a tinder…de van egy olyan kikötésem magammal szemben, hogy amíg magammal nem vagyok tisztában, hogy mit szeretnék, míg ilyen labilis állapotban vagyok és nincs külön lakásom, stabil munkahelyen tudjátok ilyen alap dolgok, addig nem akarok belerángatni senkit az életembe…én adni szeretnék, üres tányérból nem tudok enni adni senkinek. De úgy érzem végső soron, hogy jól döntöttem, hogy ott hagytam a munkahelyem, jelenleg rendelkezem egy kis lelki békével, ami fogalmam sincs hogy meddig fog tartani, mert nálam ez kiszámíthatatlan..jelenleg szakítottam az eddigi életemmel, és van a nagy semmi…
azt is tudjátok páran, hogy a stroke-on átesett édesanyámmal élek, meg még rajta kívül 3 másik családtagommal..még talán most sikerült feldolgoznom lelkileg ezt a pár évet, ami anya betegségével együtt járt. Már nem beteg, tud járni, igaz hogy csak bottal, de már eltudja magát látni. Most már rajtam a sor hogy kirángassam magam ebből a nagy semmiből, a káoszból a fejetlenségből…mindig csinálok magamnak valami káoszt, az agyam erre van programozva…deee végre rend van körülöttem, rávettem magam, hogy normálisan megcsináljam a hajam, új hajszínt váltottam, már ez is haladás nem? Igyekszem, próbálkozom hogy végre stabil életet tudjak magaménak…vajon sikerülni fog egyszer kijutni ebből az őrült mókuskerékből? Tudom, tudom csak rajtam múlik…Istenem csak annyit kérek tőled (mert tudom, hogy létezel, ha sokszor néma is vagy, némább nálam is) hogy mutass nekem utat, én megteszem a lépéseket, csak egy reménycsillagra van szükségem. Ha ezt végigolvastad köszöönöm, és tudd hogy nem vagy egyedül a bajaiddal, mindannyian küzdünk nehézségekkel, mindenkinek megvannak a saját maga démonjai, de soha nem szabad feladnia az embernek. Ha nehéz is, akkor is menni kell tovább.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: