Ma egész nap azon jár az agyam, hogy miért kell az embernek bizonyos nehéz időszakokon keresztülmenni? Nem-e lehetne csak egy hangyafingnyival könnyebb? Aztán jön a felismerés, hogy hmm… ”keresztülmenni”, ezek szerint ez csak egy amolyan élethelyzet, vagyis nem állandó, s talán a túlsó oldalon a szenvedés mögött, valami hihetetlenül szuper dolog vár az emberre. Na meg, yepp lehetne az egyszerűbb utat is választani, viszont annak a gyümölcse közel sem olyan ízletes, mint amiért az ember megküzd. Ez mind szép és jó, de olyan keszekusza minden, az ember sokszor elveszik a részletekben.
Annyira előttem van már az a jövőkép, amit szeretnék elérni, amelyikben boldog életet élek. Nincsenek olyan húhh, de nagy „wáászisztdász” álmaim. Csak szeretnék kevésbé stresszes, örömtelibb, egészségben gazdagabb életet élni… TUDOM, hogy mi alakítjuk az életünket, csakis rajtunk múlik, hogy mit vonzunk abba. Viszont ahogy egyik barátnőm mondta „Nehéz úgy boldog életet élni, ha folyamatosan mérget lövellnek az ember felé.” Megmondta a tutit, szerintem nagyon is igaza van. Bármennyire is próbálok egyes emberekkel azonosulni… nem megy. Annyira más az életfelfogás, hogy is fogalmazzak beszűkült. A mi kis falunkban az a „trendi”, hogy nézzük le azt, akinek vannak álmai, bélyegezzük meg, ha nem él a társadalom elvárásai alapján. Szerintem ez vicces, és siralmas is egyben. Miért foglalkozik mindenki a másikkal? Mármint ha szeretetből érdekelné az embereket, hogy mi van a másikkal… akkor jó azt mondom okés, ez nagyon is rendben van, de ha süt róluk a malícia úgy a fene megette az egészet. ( a szó szoros értelmében)
Én azon emberek csoportjába tartozom, akik imádják a nagyvárost, a zsongást, azt hogy el tudnak veszni a tömegben. Felvehetsz bármit, végigvonulhatsz télen is akár napszemüvegben a stégen, mégsem szól meg érte senki. Nekem hiányzik ez a fajta láthatatlanság érzése. Hogy miközben végigsétálok az utcán a saját kis stílusomban, nem kell kellemetlenül éreznem Magam, hogy már az ötödik „térfigyelőkamera” súgott össze a másik „pletykagép” barátnőjével. Még gyerekesnek sem mondható, mert a gyerekek legalább őszintén kimondják, amit éreznek és nem rosszindulatúak.
Miért érzem úgy Magam folyamatosan, mintha csak egy marionett bábu lennék az élet játékában?Mindenki azt hajtja, hogy ezt kell, meg azt kell…. viszont le sem tojják, hogy mi az, amire az ember tényleg, tiszta szívéből vágyik. Bassza meg a társadalom is, meg a normák. Most komolyan. Azt veszem észre, hogy olyan könnyen tudnak pálcát törni az emberek a másik felett, bezzeg Magukban a hibát észrevenni nem képesek. Könnyebb a másikat elítélni.
Tudom, hogy egyszer el fogok jutni arra a helyre, ahol hazatalálhatok. Ez nem egy konkrét hely, hanem belülről jön. Lehet egy ágy, egy fénykép akármi… vagy talán egy sorsdöntő utazás. Szeretném bejárni az egész világot, megismerkedni más kultúrákkal, különböző nemzetiségű emberekkel. Tengert látni, mezítláb sétálni a parton. Annyi csoda van a világunkban, talán bűn az, ha az ember szeretné azokat látni? Kitörni a mókuskerékből, önfeledten mosolyogni, nem csak kényszerből. Sokat elgondolkodom azon is, hogy az emberek jó nagy hányada dolgozik olyan munkahelyen amit utál, sőt bele is betegszik abba, de akkor is ott marad. Én nem tudtam ezt megtenni… a belső hang folyamatosan azt kérdezte Tőlem, hogy ezt akarod? Én meg “nem, nem nem… hanem egészen mást.” „Akkor mit keresel itt?” Nem volt egyszerű, de sikerült kilépnem ebből az ördögi körből. Azóta keresem a helyem a világban, gyűjtöm a tapasztalatot, kipróbáltam Magam teljesen új munkakörökben. (és nem bántam meg a döntésemet) Szeretném megtalálni azt a munkahelyet, ahol jól érzem Magam. Ha az ember nap mint nap úgy kel fel, hogy belülről 60-nak érzi magát, aztán még 30 sincs, az már gáz…és azt jelenti, hogy nem azt az életet éli, amit szeretne.
Hiszek abban, hogy mindenki megérdemli a boldogságot, egy jobb életet, egy elfogadóbb közösséget, élményéket, azt hogy ki tudja bontakoztatni a személyiségét, hogy ne csak egy maszkkal az arcán kelljen élni. Ehhez bátorság kell, de végigmenni az úton és nem feladni. Amikor elcsüggedek, arra gondolok, hogy van valaki vagy valami odafent aki azt akarja, hogy nekem a legjobb legyen és aki törődik velem annak biztos, hogy egy nagyszerű terve van velem szemben…és itt most nem arra a FÉLELMETES vallásos Istenre gondolok. Én a Szeretet Istenében hiszek, vagy Univerzum mondhatjuk akárhogy a lényeg az, hogy ő nem ítélkezik, hatalmaskodik felettünk, csupán azt szeretné, hogy Nekünk a legjobb legyen.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: